Mit kell tudni az autógumikról?
Miért fontos:
A gumiabroncsok legalább olyan fontosak mint a fékrendszer, hiszen a gépjármű stabilitásában nagy szerepet játszanak, akár fékezéskor, akár csak kanyarban. Mindig az adott hőmérsékleti körülményeknek megfelelően kell választani, ezért a "négyévszakos" gumikat felejtsük is el, mert a semmire nem jó kategóriába esnek.
Minőség:
Célszerű márkás drágább darabot választani. Sokszor hallani, hogy "de ez ugyan úgy néz ki, ugyan az a minta, csak máshol gyártották". Sajnos a guminak a mintázata mögött számos fontos paraméter is jelentős szerepet játszik. Nézzük meg ezen a képen (sajnos csak egy négy évszakos gumi "robbantott" ábráját találtuk, de ettől függetlenül egyezik a felépítés minden gumi esetében) egy gumi szerkezetét, ami legalább olyan fontos, mint a mintamélység.
1 | Belső légzáró gumi réteg A levegő benntartásáért felel. |
2 | Karkasz Sűrű szövet réteg, ez a réteg az abroncs váza és tart ellen a nyomásnak. |
3 | Merevítő övek A futófelület stabilitásáért felelnek, hogy minden körülmények közt megtartsa a méreteit az abroncs. Függőleges irányban rugalmas, hogy az út rezgéseit elnyelje, kereszt irányba viszont merevnek kell lennie, hogy a kanyarban kialakuló erőknek is ellenálljon. Legalább két ilyen öv található az abroncsban, egymáshoz szorosan rögzítve. |
4 | Perem huzal Gumiba ágyazott tekercselt acélhuzal-karika. A gumiabroncs feszes illeszkedéséért felel. Hatalmas súlynak is ellen tud állni. |
5 | Perem A felni és a gumi többi része közti kapcsolatért felel. A nyomatékot közvetíti gyorsításkor és lassításkor. |
6 | Oldalfal A perem és a futófelület közötti kapcsolatért felel. Ez nyeli el a az útról érkező apró ütések/rezgések egy jelentős részért. |
7 | Futófelület A talajjal érintkező felület, mely a tapadásért felel. Minden körülmények között tapadnia kell az útfelületre, ellen kell állnia a hőnek, és kopásnak. A mintázatnak pedig a vízelvezetés az egyik legfontosabb szerepe nyári gumi esetén, télinél pedig a „kapaszkodó” képesség havas úton. |
Ezek után nem nehéz kitalálni, hol spórolnak az olcsó gumik gyártói. Gyenge oldalfal miatt, hamar lesznek "puklis" azaz szálszakadtak. A futófelületet nézve, a keverék miatt, a gumi vagy nagyon kopik, vagy semennyire (utóbbi esetben nem is tapad). Mert ugye a gumi belső szerkezetébe nem látunk be, illetve a keveréket is nehéz ránézésre megállapítani.
Téli és nyári, vagy négy évszakos?
Örök vita tárgya (sajnos). Mi a különbség? Egyszerű: a gumik más hőmérséklethez vannak tervezve. Egy nyári gumiabroncs, melynek fő feladata, a forró aszfalton is szilár úttartás biztosítása, az bizony télen megkeményedik a hideg időben (7 fok alatt), és nem tapad, valamint a mintázata is inkább a vízelvezetésre szolgál. A téli gumiabroncs viszont 7 fok alatt is rugalmas marad, ezért a hideg aszfalton is képes tapadni, valamint a mintázata inkább a havas úton való kapaszkodásra szolgál. Viszont ha nyáron akarjuk használni, túlzottan puha lesz, ezért nagyon kopik, valamint "nyúlós" lesz a gumi, és ezzel az autó stabilitása is romlik.
Mi a helyzet a négy évszakossal? Sajnos kapható, és elmondható, hogy a kényszer szülte, mert elvileg elég csak garnitúra gumit vásárolnunk minden évszakra. Viszont elmondható, hogy olyanok ezek a gumik, legyenek bármilyen márkásak, mint a kínai piacon kapható nyuszi alakú zseblámpa, amiben van rádió is építve (komoly. láttunk. vettünk ilyet.). Sem rádiónak, sem elemlámpának nem az igazi. Nos itt valami nagyon hasonló a helyzet.
Mi az a DOT szám? A gyártási év. FONTOS!
Az autógumi mint neve is erősen sugallja, gumiból készül. A gumi viszont idővel elöregszik, veszít rugalmasságából, és megrepedezik (gondoljunk csak a vízlehúzókra az ablakoknál). Ez idővel veszélyessé teheti a gumit, de ~5 év felett már jelentősen romlik a gyári tapadási értékhez mérten. Persze sok függ a gumi tárolásától is. A DOT szám 4 számjegyből áll. Mintaképen egy 1012 dotszám esetében az utolsó két számjegy a GYÁRTÁS ÉVÉT jelöli. 12, tehát 2012-es a gumi. Az első két számjegy pedig a GYÁRTÁS HETÉT jelöli. Tehát 10. hétben gyártották adott évben. Mikor készült akkor a gumi? 2012, 10. hetében.
Jelölések a gumi oldalán
A gyártók semmit sem titkolnak előlünk, mindent feltüntetnek a gumi oldalán, csak a sajátos "nyelvükön", ami egy gumis fejből fúj már, de nem olyan nehéz rájönni a jelölésekre:
Terhelési index | Súly / kerék | Sebesség index | Sebesség | |
60 | 250 kg | J | 100 km/h | |
65 | 290 kg | K | 110 km/h | |
70 | 335 kg | L | 120 km/h | |
75 | 387 kg | M | 130 km/h | |
80 | 450 kg | N | 140 km/h | |
85 | 515 kg | P | 150 km/h | |
90 | 600 kg | Q | 160 km/h | |
95 | 690 kg | R | 170 km/h | |
99 | 775 kg | S | 180 km/h | |
Köztes számok kikövetkeztethetők |
T | 190 km/h | ||
U | 200 km/h | |||
H | 210 km/h | |||
V | 240 km/h | |||
W | 270 km/h | |||
Váltóméret?
Nagyon fontos, ha esetleg másik nagyobb (vagy kisebb) felnit szeretnénk az autóra. A váltóméret lényege, hogy maga a kerék teljes átmérője NEM SZABAD, hogy változzon. Nem csak azért mert büntetik, hanem az autóra is káros hatással van. Képzeljük el, hogy a gyári teljes átmérőnél kisebb kereket rakunk az autóra, akkor adott fordulatszámon, kisebb sebességgel haladunk (a kilométeróra persze csalni fog, mert a fordulatszám és a váltó alapján állapítja meg a sebességet), ami többletköltséggel is jár. Ilyenkor ha pl kisebbről akarunk nagyobb felnire váltani, akkor a gumi magasságával tudunk játszani. Ugye a per utáni számmal, innen a "peres gumi" elnevezés. Egy 195/60R15 guminak váltómérete a 205/45R17. A sok számolgatás helyett legyen itt egy kalkulátor ami segít.
Váltóméret kalkulátor
Nagyon fontos, hogy legalább 3mm futófelület legyen a gumiabroncson. Ennek jelentősége leginkább abban rejlik, hogy ha vizes úton haladunk, akkor a gumi ne ússzon fel a víz felületére, mert akkor bizony irányíthatatlan lesz az autó, és könnyen súlyos balesetet szenvedhetünk. Téli gumi esetén pedig ajánlott legalább 5mm profilmélység.