Mi az a 4WS?

Sokan hiszik azt, hogy összkerék hajtás... néhány ügyefogyott gyártó pedig egyenesen azt, hogy ez az ő találmányuk széria autóban (renault ~2007)... Pedig nagyon nem. Nem más a 4WS mint egy parkolást, kanyarodást elősegítő 4 kerék kormányzás. A technika pedig nem éppen mostani fejlesztés. A Hondánál az első ilyen autót 1987-ben láthattuk, és ez nem más volt, mint a Honda Prelude 4ws 3. generációja. Mivel Japán technikáról beszélünk, ezek az összkerék kormányzásos darabok a mai napig futnak, és működnek. Nem akarunk ünneprontóak lenni, de a renault személyautókban pár éve beharangozott, reklámokban világújdonságként emlegetett szintén 4 kerék kormányzás, ha tippelhetjük a márka megbízhatóságára alapozva: jelentősen kevesebb időt fog bírni, sőt megkockáztatnánk, hogy amikor elromlik bennük, akkor sok 87-es Prelude alatt fog még továbbra is vígan működni.

Miként működik?
Az első kerekek kormányzásakor normál esetben a kormánymű fogaslécét mozgatjuk, mely a kereket fordítja. Itt viszont a fogasléc mozgatásával egy másik tengelyt is mozgatunk, mely a hátsó kerekek tengelyéhez kapcsolódik, és az ott található kis kormánymű segítségével mozgatja a kormányzás mértékének megfelelően a hátsó kerekeket, azonos, vagy éppen ellentétes irányba. Viszont nem ugyan akkora szögben. Ha egyenest haladunk, akkor a hátsó kerék is egyenest áll. Ha pl 140 fokot eltekerjük a kormányt, akkor akkor a kormányzás irányában fordul a két hátsó kerék. 240 foknál a kerék újra egyenesben van hátul, majd az ennél nagyobb fordításra, már ellentétes irányban fordul. A hátsó maximális szög, a legnagyobb kormánymozdulatra pedig 5,3 fok (miheztartás végett: renault 3,5 fok). Ezzel lényegében nagy tengelytávú autó (mint prelude) sokkal kisebb fordulókörrel fog rendelkezni. Mint ha egy kis autóval manővereznénk. Későbbi változatoknál annyi módosítás történt, hogy már hidraulikus kormányműt használtak.

 

 




Működése videókkal illusztrálva: