Honda

A Honda Integra egy sport coupe mely 1985-től 2007-ig volt gyártsában. 2 ajtós sportos forma 4 személyes utascella, és erős motorok jellemezték pályafutása során. Itthon a harmadik generáció Type-R modellje az ismert, és elismert.



Honda Integra
1 generáció 1986 - 1989

 

 

Az első generáció 1985-ben debütált japánban, mint Honda Quint Integra. Egy évvel késöbb Észak-Amerikában is megindult az értékesítése, az új Acura márkanév bevezetésével. Három és őt ajtós valamint a szedán modell volt elérhető. Motorja DOHC 1.6 literes benzines volt, mely akkoriban igen komolynak számított. Az 5 ajtós változatát Ausztráliában Rover 416i néven árulták.
Alapjául a kevésbé sportos Civic szolgált, és a vele ellentétben megkapta a 4db tárcsaféket. A CRX futóművét újra hangolták alá, valamint a CRX Si vel szemben nem SOHC hanem DOHC 1.6 literes 16 szelepes 113 lóerős motort kapott, mint a Prelude és Accord. A felnyíló lámpák tették igazán sportossá az autót. A D16A1 es motort felfrissítették 87 után és 5 LE javulást értek el a magasabb kompressziós dugókkal, ez volt az úgynevezett "blacktop" motor. Így teljesítménye 118 lóerőre ugrott.  Európában aHonda Concerto váltotta fel.

Technikai adatok
 

  1.6
Motor 4 hengeres DOHC
Kapacitás 1590 cc
Sűrítési arány 9.0:1
Teljesítmény 118Le  / 6300rpm
Maximális Nyomaték 144Nm / 5300rpm
Önsúly 1050 kg
Legnagyobb sebesség ?
Gyorsulás 0-100  km/h 10.5s
Hossz / szélesség / magasság 4285 / 1665 / 1290 (3 ajtós)
Gyári gumiabroncsok 195/60-R14
Tank mérete ?


 


Honda Integra
2. Generáció 1990 - 1993

 

 

A második generációban egy új motor debütált az 1.8 literes B18A1, így teljesítménye 130 majd egy évre rá 140 lóerőre emelkedett. Az 5 ajtós karosszéria változat hamar megszűnt a gyenge piaci igénynek köszönhetően. Helyére egy 4 ajtós szedán érkezett DB1 alvázkóddal. A GS felszereltségben már bőr belsőt is lehetett választani. Az első Integra mely rendelkezik blokkolásgátlóval is. Az 1992-es évben az Amerikai helyi márka, az Acura hozott egy GS-R felszereltségi szintet ahol megjelent a népszerű VTEC motor, amely csak az Amerikai belpiacon (USDM) volt elérhető. A fő különbség a két motor között a magas kompresszió, és a VTEC, azaz a változó szelepvezérlés. Teljesítménye ezzel 160 lóerőre emelkedett. A GS-R csomagban választható volt bőr belső, valamint a hátsó szárnyra felkerült egy harmadik féklámpa is. Ez a kivitel nagyon ritka, és keresett, lévén, hogy kevés darabot gyártottak belőle, viszont nagyon megbízható és erős autó. Összesen 4400 darabot gyártottak belőle. Ez volt az utolsó légzsák nélküli Integra. A normál változatból 262.285 darabot adtak el 90 és 93 között.
 

Technikai adatok
 

  1.6 1.7 1.8
Motor 4hengeres 16 szelepes DOHC 4hengeres 16 szelepes DOHC VTEC 4hengeres 16 szelepes DOHC
Kapacitás 1595 1698 1834 cc
Sűrítési arány      
Teljesítmény 114Le 160Le 140 Le / 6300rpm
Maximális Nyomaték     171Nm / 5000rpm
Önsúly 1110kg 1140kg 1130kg
Legnagyobb sebesség      
Gyorsulás 0-100  km/h      
Hossz / szélesség / magasság 4485 / 1715 / 1340 (szedán) 4485 / 1715 / 1340 (szedán) 4485 / 1715 / 1340 (szedán)
Gyári gumiabroncsok 195/60-R14 195/60-R14 195/60-R14
Tank mérete 50l 50l 50l


 

 

Honda Integra
3. Generáció 1993 - 2001

   

A már hazánkban is ismert és kedvelt harmadik generáció a hiedelmekkel ellentétben már 1993-ban bemutatkozott, csak nem országunkban, hanem Japánban. 1994-ben Acura márkanév alatt Amerika is megkapta. Hozzánk 97 után érkezett. Motorjai: 1.8 literes B18B 142 lóerővel, a GS-R modell megkapta a B18C1 VTEC motorot, mely 170 lóerőt tudott, és a Japán Si integra a B18C motort, mely 180 lóerős volt, és későbbiekben ez szolgált a Type-R változat alapjául. 1995-ben bemutatták Japánban a már emlitett Type-R modellt, és 1997-ben a többi kontinensen is elérhető lett. Hozzánk csak ez az egy modell jutott el. 1.8 literes b18c5 motorja 190 lóerő leadására volt képes. A type-R volt a csúcsa az Integra vonalnak. Kizárólag 5 sebességes kézi váltóval lehetett megrendelni, belső tere 99 után tűzpiros kárpitozást kapott. Nem csak a motor változott, hanem a szívó és kipufogó oldalt is újratervezték, egy tökéletes sportgépet létrehozva. Elől hátul tárcsafék gondoskodott a lassulásról, és egy jellegzetes hátsó szárny tette igazán feltűnővé az autót, melynek nem csak design szerep jutott. A váltó nagyon hasonló volt a Honda Civic VTI váltójához, azonban kapott LSD-t is (Limited Slip Differential) más szóval sperdifit.

 

Technikai adatok
 

  1.8 Type-R
Motor 4 hengeres DOHC 4 hengeres DOHC VTEC
Kapacitás 1836 cc 1797 cc
Sűrítési arány ? 11.0:1
Teljesítmény 145Le/6300rpm 190Le / 7900rpm
Maximális Nyomaték   178Nm / 7300rpm
Önsúly 1150 kg 1200 kg
Legnagyobb sebesség 210km/h 233km/h
Gyorsulás 0-100  km/h   6.7s
Hossz / szélesség / magasság 4425 / 1695 / 1320 4425 / 1695 / 1320
Gyári gumiabroncsok 205/55R16 195/55R15
Tank mérete    

 

 

Honda (ACURA) Integra (RSX)
4. Generáció  2001 - 2006

 

 

Az az Integra amit itthon már nem ismerhettünk meg (ennek ellenére, van pár darab az országban, köszönhető a sok import példánynak). Amerika és Japán volt a fő piaci cél. Acura RSX a hivatalos neve (vagy Honda Integra DC5). Itt egy teljesen új motor mutatkozott be az Integrák terén, ez pedig a K sorozat, ami a 7. generációs Civic Type-R-ből ismerős lehet. K20a K20a2 és K20a3 motorok. 240 200 és 160 lóerővel. Általában utobbi kettő amivel amivel beszerezhető. A K20a motor a Type-R kivitelben volt csak. 2002-ben több elismerést is kapott, és benne volt az elsőkerék hajtású autók top 10 listáján. Ez volt az utolsó integra, mivel a coupe-k piaci aránya visszaesett. Később a 8. generációs Civic Coupe Si pótolta a helyét.

Technikai adatok
 

  GSR Type-S Type-R
Motor 4hengeres 16 szelepes DOHC VTEC 4hengeres 16 szelepes DOHC VTEC 4hengeres 16 szelepes DOHC VTEC
Kapacitás 1998 cc 1998 cc 1998 cc
Sűrítési arány 9.8:1 11.0:1 11.7:1
Teljesítmény 160Le / 6500rpm 200Le / 7400rpm 240 Le / 8400rpm
Maximális Nyomaték 191Nm / 4000rpm 196Nm / 5600rpm 216Nm / 7000rpm
Önsúly      
Legnagyobb sebesség      
Gyorsulás 0-100  km/h      
Hossz / szélesség / magasság 4374 / 1725 / 1394 4374 / 1725 / 1394 4374 / 1725 / 1394
Gyári gumiabroncsok R16 R16 R16
Tank mérete 50l 50l 50l