Honda ( Acura)
RDX
Az RDX helyét hivatott átvenni, annak növekvő ára, és szolgáltatásai végett. A középmezőnyt szeretné kitölteni.
Honda (Acura) RDX
2006 - 2012
A 2006 augusztus 11.-én megjelent Acura RDX, nem más mint egy belépő szintű crossover SUV, mely összekrék-hajtással is rendelkezik. A motorja azon ritka Honda benzinmotorok közé tartozik, melyet turbófeltöltővel láttak el. Ilyen a 2.3 literes K23A1 motor, mely teljes alumínium szerkezető i-VTEC rendszerű. Változo geometriás turbófeltöltővel igyekeznek a turbó lyukat megszüntetni. Teljesítménye 243 lóerő és 350Nm nyomaték, ami elég jónak mondható ebben a kategoriában. Ennek ellenére fogyasztása méretéhez mérten is kevés, hiszen városban 12 liter, pályán pedig mindössze 10 liter.
Belső tér terén is igen jól felszerelt, hiszem automata klímától a napfénytetőn át az mp3 képes 6 lemezes cd-s rádióig, minden megtalálható. Rendelhető még technikai csomag is hozzá az RL kivitelben, mely tartalmazza a legújabb navigációt, valamint tolatókamerát, profi hifit, ipod csatlakozást, és dvd-audio lemez lejátszást.
Biztonság terén szintén ütközés elnyelő karosszéria rendszert alkalmaznak, és alapfelszereltség a hat légzsák is.
Ezidáig több mint 64 000 darab talált gazdára Amerikában.
Technikai adatok
2.3 i4 Turbo | |
Motor | Soros 4 hengeres turbófelöltős motor. K23a1 |
Kapacitás | 2300cc |
Sűrítési arány | 8.8:1 |
Teljesítmény | 179kw / 240le / 6000rpm |
Maximális Nyomaték | 353Nm / 4500rpm |
Önsúly | 1800kg |
Legnagyobb sebesség | |
Gyorsulás 0-100 km / h | 6.8s |
Hossz / szélesség / magasság | 4590 / 1869 / 1656 mm |
Csomagtér | |
Fogyasztás | 12-10liter |
Honda (Acura) RDX
2013 -
A második generációs RDX először 2012 Január 9. lett bemutatva az Észak-Amerikai Nemzetkőzi Autókiállításon. Az eddigi turbófeltöltéses 4 hengeres motort egy 3.5 literes V6 24 szeleped szívó erőmű váltotta fel. Ehhez kapcsolódik egy 6 sebességes automata váltó. A fogyasztás miatt a VCM rendszer is elérhető a motornál melynek köszönhetően, terheléstől függően változtatja az aktív hengerek számát. Tehát folyamatos tempónál csak 3 henger dolgozik, és az igénybevételnek megfelelően aktiválja a többi hengert. Az SH-AWD helyett csak egy AWD hajtást kapott, mely kevésbé bonyolult rendszer, de mindenképpen elég a hétköznapokra (más gyártóknak ez a csúcs). Alapfelszereltség a tolatókamera, kulcs nélküli indítás, bluetooth kihangosító, elektromosan nyíló és záródó csomagtérajtó, valamint a 8"-os navigációs rendszer, mely egyben komplett szorakoztató rendszer, mely egy 60GB beépített merevlemezt tartalmaz, melyből 15GB zenék számára van fenntartva. Kínai piacra egyébként még választható egy 3.0V6 motor is, valamint kérhető csak első kerék hajtással.
Technikai adatok
3.5 V6 | |
Motor | V6 24 szelepes SOHC VTEC PGM-FI |
Kapacitás | 3476cc |
Sűrítési arány | 11,5:1 |
Teljesítmény | 217kw / 290le / 6000rpm |
Maximális Nyomaték | 369Nm / 4500rpm |
Önsúly | 1686-1741kg |
Legnagyobb sebesség | |
Gyorsulás 0-100 km / h | 6.8s |
Hossz / szélesség / magasság | 4590 / 1869 / 1656 mm |
Csomagtér | |
Fogyasztás | 12-10liter |