Honda
RIDGELINE
A Honda elkészítette első sportos kisteherautóját.. Robosztus forma, jó menetteljesítmények.
Honda Ridgeline
2005 - 2014
A 2005-ös év márciusa óta kapható az Egyesült Államokban. Nem titkolt céllal, hogy az amerikai pickup mániákus közönséget meghódítsa. A Ridgeline 5 személyes, és hátsó rakodótérrel is rendelkezik. A jármű súlya 2,1 tonna, ez az egyik legnehezebb jármű amit a Honda valaha is készített. Motorját egy 3.5 literes V6-os erőforrás adja (SOHC VTEC / J35A). A legelső modellek egyike volt, ahol nagy százalékban (44%) alkalmaztak nagy szakítószilárdságú acélt a gyártás során melynek köszönhetően a karosszéria rendkívül merev lett. A pick up piacra való betörést tényleg komolyan gondolták, ez látszik olyan apró tervezési bravúrokból is, mint a hűtőmaszk hideg levegőt közvetlen a légzsűrőházba juttató rendszere, vagy az apró kis légterelők a tükör felső borításán, melyek a szélzajt hivatottak csökkenteni. A beltér nagyobb mint a hasonló pick up autókban, ráadásul sík padlót is kapott. A C oszlop pedig külön erősített, hogy nagyobb terheket is tudjon szállítani, ne csak dísz legyen a plató, illetve annak kialakítása miatt az aerodinamikában is pozitív szerepet tölt be. A hátsó csomagtér pedig egy a Continenetal Structural Plastics által kifejlesztett borítást kapott, mely UV álló, csúszás mentes és 30%-al könyebb mint hasonló társai.
A felszereltséget sem aprózták el. Minden kérhető volt bele: Tempomat, guminyomás figyelő rendszer, dönthető kormánykerék, mp3-as pioneer hifi, tolatókamera, hűtött kesztűtartó, hatalmas könyöklő egy tucatnyi tárolóval, mindenhol üdítő tartó és tároló, navigáció, dvd lejátszó, AC inverter, bluetooth, multikormány, műholdas rádió stb stb stb
Gyártás során többször módosult picit a kinézete....
Technikai adatok
3.5 V6 | |
Motor | V6 SOHC 24 szelepes VTEC PGM-FI |
Kapacitás | 3471cc |
Sűrítési arány | 10.0:1 |
Teljesítmény | 255Le / 5750rpm |
Maximális Nyomaték | 342Nm / 4500rpm |
Önsúly | 2043Kg |
Legnagyobb sebesség | |
Gyorsulás 0-100 km / h | |
Hossz / szélesség / magasság | 5253 / 1976 / 1786 mm |
Gyári abroncsok | 245/65R17 |
Honda Ridgeline 2. generáció
2016 - ...
A második generáció 2016 januárjában került bemutatásra, két hónappal azután, hogy a Honda bemutatta Ridgeline Baja versenyautóját a 2015-ös SEMA kiállításon. Az elődből sok tulajdonságot tovább hordoz, mint az összekrékhajtás, ABS, VSA, Fék asszisztens ám ezen felül számos biztonsági funkciókat kapott és elérhető első kerék meghajtással is. A karosszéria szerkezet ismét ultra erős szakítószilárdságú fémekből tevődik össze, néhol magnéziummal ötvözve és egyéb nem publikus összetevőkből. Így elértek az alvázon 35kg súlycsökkenést is. Különös figyelmet fordítottak a rezgés és zajcsillapításra (pl zajszigetelt szélvédők) melynek köszönhetően a piacon kapható legcsendesebb pickup. Motorja 3.5 literes, benzines, i-VTEC, VCM rendszerű, tehát ha nincs terhelés csak 3 henger megy… mindehhez 280 lóerő és 355Nm társul. A váltó pedig 6 sebességes automata. A hajtás képes intelligensen elosztani a nyomatékot annak megfelelően, hogy első vagy hátsó tengelyen van rá szükség, illetve a kerekekre külön-külön is. Ezen felül lehetőség van megválasztani a hajtási módokat, attól függően, hogy havas, murvás vagy homokos terepre készülünk. Ezeken felül található még egy Eco üzemmód is, ahol az autó a teljesítményből vissza vesz a fogyasztás javára. Biztonsági arzenálja sem rövid, hiszen a Honda Sense teljes palettáját felsorakoztatja, mint az adaptív tempomatot, sávelhagyás figyelőt stb…. Kényelmi extrákból sincs hiány, hiszen a Honda Connect 8” multimédiás fejegységét kapta meg, melyben Apple Carplay, Android Auto, műholdas rádió, webböngésző is helyet kapott. Ezen felül például három zónás digitális klíma is elérhető (két első ülés külön-külön szabályozható, melléjük pedig a hátsó üléssor klímája is testreszabható. Az autó meglehetősen sikeres annak ellenére, hogy nincs nagy pickup hagyománya a hondának. Évente közel 40e darab talál gazdára.
Technikai adatok
3.5 V6 i-VTEC VMC | |
Motor | V6 SOHC 24 szelepes i-VTEC, VCM |
Kapacitás | 3471cc |
Sűrítési arány | 11,5:1 |
Teljesítmény | 280Le / 6000rpm |
Maximális Nyomaték | 355Nm / 4700rpm |
Önsúly | 1924-2048Kg |
Legnagyobb sebesség | |
Fogyasztás | 12.4/9.0/10.7 liter |
Hossz / szélesség / magasság | 5334 / 1996 / 1798 mm |
Gyári abroncsok | 245/60R18 |